Mennyit utazhatunk egy töltéssel?

Ez alapvetően az autó adottságaitól és felhasználó vezetési stílusától függ. Egy középkategóriás autó például átlagosan 2020-ban 120-280 km-t képes megtenni egy töltéssel ideális körülmények között (ugyanakkor például egy nagyobb akkumulátorral szerelt pédány már akár 350-700km-es hatótávval is bírhat). Talán úgy tűnhet, hogy ez a hatótávolság korlátozottabb mobilitást tesz lehetővé, mint egy benzines, vagy dízel autó. De egy dolgot az elektromos autósoknak meg kell változtatniuk a gondolkodás módjukban ami pedig az, hogy: ne akkor töltsük az autónkat amikor üres, hanem amikor éppen nem használjuk.
Többek között ilyes helyek lehetnek:
- otthon, éjszaka (leggazdaságosabb mód)
- napközben munkahelyen, irodaházban vagy közterületen

Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek 90%-a a napi forgalomban nem megy 100 km-nél többet, sőt sokan még 40 km-t sem (elegendő éjszakénként otthon töltőre tenni a járművünket). Így inkább az a kérdés, hogy milyen céllal használjuk az autónkat: Rendszeresen, adott viszonylaton – pl. otthon-munkahely, gyerekért az iskolába – ezért jó választás az elektromos autó. Hossazbb távú utakra kisebb akkumulátorral rendelkező járművel az utazás nagyobb fokú rugalmasságot és tervezést kíván. Az évi 3-4 hosszabb útra jelenleg lehet hagyományos autót bérelni, vagy a hamarosan kiépülő villámtöltő hálózatot igénybe véve elektromos autóval utazni. 



Megéri elektromos autót venni?

Egy autó általában drága használati eszköz, amely értékét a hasznosságával szolgálja meg. Egy középkategóriás elektromos autó 10-12 millió forintba kerül jelenleg. Ez a belsőégésű motorral hajtott gépjárművekhez képest nagy összeg, azonban fenntartása már jóval olcsóbb azokénál. Az üzemeltetési költségek egy része, mint úthasználati díjak, parkolás stb. az állami kedvezmények miatt elenyésző, vagy nincs is, ezekről a Támogatások menüpontban olvashat többet. A töltés jelenleg ingyenes a regisztrált felhasználóknak, de hosszabb távon is jóval olcsóbb, mint a benzin vagy gázolaj, ráadásul pl. éjszakai árammal töltés esetén ez is gazdaságosabbá tehető. A szerviz költségek is jóval alacsonyabbak, hisz egy elektromos autó motorja sokkal időtállóbb. Tehát a magasabb kezdeti költség a minimális üzemeltetési díjakban fizetődik ki.

Az elektromos autók elsősorban a napi 50-100 km-t autózóknak térülnek meg 3-4 év alatt. Tehát az elektromos autó az országos, illetve Európát behálózó töltő infrastruktúra kiépítéséig inkább az autósok kb. 50-70%-ának ideális választás. A csúcskategóriás Teslák már ma is képesek 350-400 km megtételére egy töltéssel, így kevésbé kiszolgáltatottak a jelenleg még nem kiépült töltő rendszernek, de ezek a csúcskategóriás autók az áruk miatt csak egy szűk réteg számára reálisan elérhetők.

Miért váltsunk elektromos autóra?

A két fő érv: környezetvédelem és alacsonyabb üzemeltetési költségek. Ma még kissé kényelmetlen hosszabb utazásokra ezt a módot választani, mert sok megállóval, viszonylag hosszú az út. De ahogy az elektromos autók és a töltő infrastruktúra fejlődik, úgy lesz egyre kényelmesebb ez a közlekedési forma. Jelenleg két autós háztartásokban egy hagyományos, belsőégésű motorral felszerelt autó mellett mindenképp jó döntés másodiknak villanyautót választani, hiszen a hosszabb utakra addig is rendelkezésre áll másik közlekedési eszköz.

Mely országokban tudunk e-autózni?

A közép-európai régióban Magyarországhoz hasonlóan 2020-ig várható országos lefedettségű töltőhálózatok kiépítése.

Nyugat Európában kiépítettebb az infrastruktúra, ma már egy nagy teljesítményű csúcskategóriás elektromos autóval az sem akadály, hogy valaki eljusson Amszterdamból az Alpokba, vagy az olasz tengerpartra, így húsz perces pihenőkkel és tankolással bármerre lehet kalandozni például egy Tesla S-modellel, különösen Németországon át, ahol egyre sűrűbb az EV-kúthálózat. 

Töltés Hódmezővásárhelyen

A töltőállomásokon található tájékoztató segít a töltés elindításában. Külön applikáció letöltésére nincsen szükség, mobiltelefonunk böngészőjén keresztül könnyedén elérhető az indításhoz szükséges felület.

Előzetes segítségül javasoljuk, látogasson el a  variscan.net oldalra, ahol lehetőség van elvégezni a regisztrációt, illetve sikeres regisztráció utén lehetőség nyílik az egyenleg feltöltésére.
A megfelelő töltőpontot kiválasztva ezek után már indítható is a töltés!

Elektromos autót vásároltam, hogyan tudom otthon tölteni?

Ez a kérdés egy nagyon komplex, több tényezős kérdés. Szinte kijelenthetjük, minden hátartás egyedi, minden esetben érdemes alaposan utánajárni és feltérképezni a villamos hálózatot.

Kérdés 1:
Egyben a legfontosabb kérdés mi van otthon?1 fázis vagy 3 fázis?
Hány Amper áll rendelkezésre fázisonként?Mennyi szabad "kapacitás" van a rendszerben fázisonként?

Vannak töltőberendezések amiket statikusan vissza lehet szabályozni a telepítéskor, de vannak ennél még professzionálisabbak is, amik automatikisan tudják figyelni az épület pillanatnyi fogyasztását és ahhoz mérten tudják visszaszabályozni a töltést.
Bizonyos típusok rendelkeznek időzítés funkcióval így könnyedén be tudjuk állítani mely időszakban tölthet a járművünk.

Mindenki parázik,hogy nem tudja feltölteni az autóját...MI azt szoktuk mondani az ügyfeleinknek, hogy napi kb 150 km (persze autó és vezetési stílus függő is) feltölthető akár "sima fali dugaszoló aljzatból"(szigorúan dedikált, külön erre a célra kiépített , megfelelő vezetékezéssel és dugaszolóaljzattal)

De a legbiztonságosabb minden esetben egy rendes fali töltőberendezés megfelelő életvedelmi berendezéssel! Hogy hosszú távon ne érjen minket meglepetés soha és ne legyen részünk semmi kárban amit egy elektromos tűz okozhat!

Általában nem 0km akkuval érünk haza. Kérdés mennyit áll az autónk estenként,és mennyit megyünk egy nap(akkumlátorból elhasznalt kWh) Sajnos ez mindenhol egyedi.

Ezek után jön a kérdés:
Kérdés 2:
Hány darab és milyen autónk van, ennek/ezeknek mekkora a fedélzeti töltője, hogyan szeretném tölteni őket? Milyen töltési megoldásokat támogat és mekkora teljesítménnyel? Netán 1 fázisú 32A(7,4kW) vagy tudja a 3 fázison 16A-t(11kW), vagy akár 3 fázison tud akr tölteni 32A-rel (22kW) is? (Illetve még sorolhatnánk a különböző verziókat, de hely hiányában ezt most kihagynánk, Ezért elnézést kérünk)

Ezeket a kérdéseket megválaszolva ismét visszaértünk az erdedeti kérdéshez...Mik az otthoni hálózat viszonyai? Mennyi a rendelkezésre álló? Mennyit is megyünk egy nap? Mennyit is kellene töltenünk? stb....

Minden esetben forduljon a megfelelő szakemberhez. Bármilyen kérdéssel a támában keressék bátran az Elektromtive Hungaria Kft csapatát.

Mekkora távolságot tudunk megtenni egy elektromos autóval?

Ez alapvetően az autó adottságaitól és felhasználó vezetési stílusától függ. Egy középkategóriás autó például átlagosan 2020-ban 120-280 km-t képes megtenni egy töltéssel ideális körülmények között (ugyanakkor például egy nagyobb akkumulátorral szerelt pédány már akár 350-700km-es hatótávval is bírhat). Talán úgy tűnhet, hogy ez a hatótávolság korlátozottabb mobilitást tesz lehetővé, mint egy benzines, vagy dízel autó. De egy dolgot az elektromos autósoknak meg kell változtatniuk a gondolkodás módjukban ami pedig az, hogy: ne akkor töltsük az autónkat amikor üres, hanem amikor éppen nem használjuk.
Többek között ilyes helyek lehetnek:
- otthon, éjszaka (leggazdaságosabb mód)
- napközben munkahelyen, irodaházban vagy közterületen

Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek 90%-a a napi forgalomban nem megy 100 km-nél többet, sőt sokan még 40 km-t sem (elegendő éjszakénként otthon töltőre tenni a járművünket). Így inkább az a kérdés, hogy milyen céllal használjuk az autónkat: Rendszeresen, adott viszonylaton – pl. otthon-munkahely, gyerekért az iskolába – ezért jó választás az elektromos autó.

A kérdésre a helyes válasz az volna: "Az összeset!" :D
Hossazbb távú utakra kisebb akkumulátorral rendelkező járművel az utazás nagyobb fokú rugalmasságot és tervezést kíván, többször kell tölteni. De ugyanúgy van lehetőség hosszabb utakra menni elektromos autóval is. Az évi 3-4 hosszabb útra jelenleg lehet hagyományos autót bérelni, vagy a hamarosan kiépülő villámtöltő hálózatot igénybe véve elektromos autóval utazni, bár manapság már a 400-500km megtétele sem jelent gondot egy elektromos autónak egy feltöltéssel. Majd onnan 30-60 perc után tovább tudunk haladni a következő állomáshoz (következő 400-500km)

Töltőállomások

Budaörs 1

Gablini Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Cím: 2040 Budaörs Malomkő utca 2.

Budapest 12

Főtaxi Zrt.
Cím: 1087 Budapest Kerepesi út 15.
Evopro Holding Zrt.
Cím: 1031 Budapest Záhony utca 7.
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Cím: 1054 Budapest Alkotmány utca 8.
Green Lite Taxi Kft.
Cím: 1211 Budapest Szállító utca 6.
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Cím: 1139 Budapest Váci út 81-83.
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Cím: 1133 Budapest Hegedűs Gyula utca 79-81.
Green Lite Taxi Kft.
Cím: 1066 Budapest Zichy Jenő utca 9., Ez parkolóház
Green Lite Taxi Kft.
Cím: 1073 Budapest Kertész utca 24-28., EZ parkolóház
Gablini Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Cím: 1141 Budapest Nótárius utca 5-7.
Gablini Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Cím: 1152 Budapest Városkapu utca 1.
Strabag Property Kft.
Cím: 1117 Budapest Gábor Dénes utca 2.
NISSAN CENTRUM
Cím: 1112 Budapest Vizsla utca 1-3.

Debrecen 1

DVK Debreceni Közlekedési Zrt
Cím: 4032 Debrecen Nagyerdő Park, Pallagi úti mélygarázs

Győr 2

GYŐR-SZOL Zrt.
Cím: 9022 Győr Duna-kapu tér, Duna-kapu mélygarázs

Mogyoród 1

Tanpálya Vezetéstechnikai Kft.
Cím: 2146 Mogyoród Hungaroring

Siófok 1

Siófok Város Önkormányzata
Cím: 8600 Siófok Városház tér 1

Székesfehérvár 2

Székesfehérvár ÖK Városfejlesztési Kft.
Cím: 8000 Székesfehérvár Irányi Dániel utca 4.
E.ON Székesfehérvár
Cím: 8000 Székesfehérvár Király sor 1.

Szolnok 1

Szolnok Város Polgármesteri Hivatala
Cím: 5000 Szolnok Tófenék út 13.

Zalaegerszeg 1

Zalaegerszeg Város Önkormányzata
Cím: 8900 Zalaegerszeg Stadion út 3.